Modellbemutatás • 2023-10-16
2023-ban az Auhagen megjelentette az M24-es után az utódját is, amellyel még pár évvel ezelőtt is találkoztam a pesti utakon, mint tüzépes sóderszállító vagy mint önkormányzati virágöntöző jármű. A járműveket 1978 és 1992 között gyártották, de mára már nagyon ritka vendég az utakon.
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.
Keresőszavak: auhagen, multicar, m25, kisteherautó, ,
Hogyan ne építs terepasztalt? • 2023-02-19
Az Auhagen TT kínálatának egyik nagy hiányossága, hogy a városi sarokházaknak kínálata szegényes. Van a H0-TT (1:100) méretben egy sarokház két változatban (kék színben söröző 12249 illetve fehérben Ír Pubként 12255), egy pékség (12447), amely épületek a többi hasonló méretű sorházhoz sorolhatóak. Van továbbá, az általam átépített patika (12269), ami a való életben is egy különálló épület, illetve a TT méretű 3 emeletes sarokház (13334), amit bár háromféle szögben is megépíthető, de szerintem csak az újabb fejlesztésű TT méretű többszintes házzal mutat jól. Összefoglalva, olyan igazi házsorindító épület a pékségen kívül nincs a kínálatban.
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.
Keresőszavak: auhagen, város, sorház, épület, igra,
Hogyan ne építs terepasztalt? • 2023-01-07
Tornyos házak szerintem hozzátartoznak egy kisvároshoz, így a városháza mellett még legalább egy ilyen épületet szerettem volna a városba.Az Auhagen kínálatában van számos tornyos épület, ezek közül a H0/TT 1:100 méretarányú 12269-es katalógusszámú patikaépületet választottam. Ez a ház önállóan áll, de én egy házsort szerettem volna lezárni ezzel az épülettel. A gyógyszertár szélesebb is, mint a sorházak, ezért mindenképpen át kellett alakítanom, hogy az elképzelésemhez használni tudjam.
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.
Keresőszavak: auhagen, város, sorház, épület, igra,
Modellbemutatás • 2022-04-21
A jelenleg kapható TT épületekből sokat meg lehetett vásárolni a keletnémet Vero kínálatában a cég 1990-es megszűnéséig. Ezek a H0-hoz és a TT-hez egyaránt ajánlott épületek 1 a 100-hoz méretarányban készültek. A Vero termékeit több cég vette át, a H0-TT termékvonalat az Auhagen vitte tovább. Természetesen az Auhagen kínálatában megtalálhatóak a TT-hez méretezett 1:120 méretarányú épületeket is, de ebben a bejegyzésben kifejezetten a Vero városi sorházait vizsgálom.
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.
Modellbemutatás • 2022-01-16
Az Auhagen 2021. évi újdonságként H0, TT és N méretarányban Multicar teherautókat adott ki. A TT méretben egyszemélyes M22 szemétszállító és billenőplatós (43671, 43672) illetve M24 kétszemélyes dobozos (43673), illetve egyszeri kiadásban hókotró (40506) kisteherautókat dobott piacra. A kisteherautókat 5.500 Ft körüli áron lehetett 2021. decemberében megvásárolni. Ebben a bejegyzésben a
A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.
Keresőszavak: auhagen, multicar, papírbakter, m24, kisteherautó,