Játéktigris.hu - Blog a terepasztal építéséről és modellgyűjtésről

Modellbemutatás • 2024-09-24

Sajnos az utóbbi hetekben nem volt sok időm a bloggal foglalkozni, pedig lett volna téma, így kimaradt a szokásos őszi újdonságok értékelése is, annak ellenére, hogy találtam benne érdekességeket is. Viszont közben beérkezett hozzám az Auhagen két targoncából álló készlete (46385) meg egy raklapokkal teli készlet is (43686).

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: auhagen, targonca,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2024-05-28 • Utolsó módosítása: 2024-06-01

Lehetne találós kérdés is, mi az: a fontos, nagy állomásokon a vágányok között áll, mégsem működik?
A vízdaru a gőzvontatású személyszállítás 1984. május végi, majd a gőzmozdony trakciónem december 31-i megszüntetésével elvesztette munkáját, azonban sok állomáson ma is áll egy régi világ emlékeként, üzemképtelenül.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: busch, auhagen, terepépítés,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2024-03-16

Az elmúlt időszakban nem sok időm volt a terepasztallal foglalkozni, ezért csak kisebb projektekbe fogtam bele. A terepasztalom városát néhány újonnan ültetett fával szeretném színesíteni, ehhez pont megfelelő volt az Auhagen 70950 cikkszámon kiadott 10 növendékfából álló csomagja, amely igazán látványosan mutatott a képeken. Ami igazán furcsa volt, hogy nem méretspecifikus, a H0 mérettől N méretig ajánlotta.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: auhagen, fa, bokor, város, terepépítés,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2024-02-03

A Marion-Zeller (https://www.marion-zeller.de) elég speciális vasútmodell szegmensre specializálta magát: a fő terméke a futtatópad, de abból Z-től G-ig (azaz a legkisebb elterjedt 1:220 mérettől a kerti vasútig) ajánlanak terméket.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: futtatópad,

Kapcsolódó Youtube short - rövid videó

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2023-12-23

A decemberi bejegyzéshez a MÁV-START Halbi vezérlőkocsi bemutatását terveztem, de a megjelenése átcsúszott a jövő évre. Aztán egy másik félig kész témát fejeztem volna be, de közben megjelent a Hornby csoporthoz tartozó Arnold konténerszállítója, és ennek bemutatás mellett döntöttem. A modell kellemes meglepetést okozott így karácsony előtt, nemcsak részletes kidolgozásával és festésével, hanem magával az anyagával is: a kocsi fémből öntött.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: arnold, konténer, tehervagon, konténerszállító,

Kapcsolódó Youtube short - rövid videó

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2023-10-16

2023-ban az Auhagen megjelentette az M24-es után az utódját is, amellyel még pár évvel ezelőtt is találkoztam a pesti utakon, mint tüzépes sóderszállító vagy mint önkormányzati virágöntöző jármű. A járműveket 1978 és 1992 között gyártották, de mára már nagyon ritka vendég az utakon.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: auhagen, multicar, m25, kisteherautó, ,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2023-08-20

A nyár meglepetése volt a Kühntől a cseh CZ Loko cég Effiliner 1600 (becenevén Bizon - Bölény) dízelgép modelljének kiadása. A Kühn szokásos módon nem kapkodta el, az első bejelentéstől a 2023. júniusi megjelenésig 3 év telt el, azonban nagyon szép és részletes modellt több festési variációban adta ki.
A most megjelent dízel a való életben rokona a képen is látható régebbi fejlesztésű modelleknek, a bejegyzésben bemutatott három modell a Kühn kínálatában kapható.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: kühn, cseh, dízelmozdony, cd, bölény, búvár, bardotka, cz loko,

Kapcsolódó Youtube short - rövid videó

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2023-06-24

Általában a bejegyzés publikálása előtt két héttel megválasztom a témát, amiről írni fogok, megkezdem az anyagok gyűjtését, a fotók (és esetleg videók) készítését, majd a szövegezést véglegesítem.
Most is volt egy terv, de a Vasuttmodell kéttengelyes, zárt teherkocsi IV. korszakos modelljeinek júniusi kiadása miatt változtattam. Egyrészt egy hatalmas eredmény, hogy a Tillig TT méretben egy magyar áruház exkluzív modelljét adta ki, és az is, hogy a bejelentés után pár nap alatt elfogyott a készlet, másrészt pont mostanában foglalkoztam ennek a kocsitípusnak az átalakulásáról. A Tillig saját fotói alapján is adott ki ilyen modellt (ez volt a bejegyzésben fotózva), adta magát a lehetőség az összehasonlításra.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: mÁv, tehervagon, gbgs, tillig, vasuttmodell,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2023-04-08

Azt gondoltam húsvétkor már a terepasztalomon fogok dolgozni, tisztogatni, megkeresni az állás során keletkezett hibákat, de az időjárás másképp akarta. Egy ideje dolgozom egy összeállításon, hogyan alakultak át a kéttengelyes áruszállító vagonok, ami először csak a Berliner TT Bahner 50 éves és Tillig 2012-ben megjelent termékének összevetése lett volna, de beleásva jobban magam a témába, a modellek bemutatásán keresztül a Gbs vagon átalakulásával is foglalkoztam.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: teherkocsi, gbs, kils, hbis-tt, hbills, psk, tillig, roco, magyar, gbgs, gysev, ponyvás, rca, teleszkópos, eltolható, start,

Tovább a bejegyzéshez

Modellbemutatás • 2022-12-11

A börzék hozzátartoznak a gyűjtés területei közé, évente egyszer találok valami számomra érdekeset. A megvásárolt vagon már oldalról is izgalmas: csak az egyik oldalon vannak ajtók, a másik oldalon a ponyva rögzítéséhez vannak eszközök.

A bejegyzésben konkrét termékek jelenhetnek meg. Ezeket a termékeket megvásároltam, azok használatával kapcsolatos tapsztalataimat, véleményem írom le.

Keresőszavak: tillig, tamns, tehervagon,

Kapcsolódó Youtube short - rövid videó

Tovább a bejegyzéshez

10
1726705470
0
 
www.jatektigris.hu
Nándori András oldala
e-mail cím: info kukac jatektigris pont hu

Tájékoztatom, hogy az oldal nem használ sütiket, azonban a látogatottság követéséhez az oldal címeiben időbélyeget használok.
Az időbélyeg nem alkalmas azonosításra, az oldal első elérésének időpontját tartalmazza.

Az oldal fejlesztése és biztonságának megőrzése érdekében tárolásra kerülnek az oldal felé elküldött kérések közül a böngésző címsorába paraméterként beírt értékek is.